"The world doesn't have any idea how bad this situation is getting here; nobody's paying any attention to Haiti. And at the heart of it is the very severe environmental crisis in this country. The Haitian case is really quite unique in the world now; you have too many people living on land that can no longer support them."
Alain Grimard, UNDP Haiti, 2003
2010 január 12-én helyi idő szerint 16:53-kor egy meglehetősen erős, 7.0-ás erősségű földrengés rázta meg Haiti dél-keleti részét, mely mind emberéletekben, mind az ország infrastruktúrájában különösen nagy áldozatokat követelt. Az ország azóta is igen súlyos helyzetben van, és a nemzetközi közvélemény is kitüntetett figyelemmel kíséri a Haiti eseményeket. A katasztrófa hatására szinte példátlan nagyságrendű humanitárius akciók és nemzetközi összefogás bontakozott ki, szép példáját adva a nemes célok érdekében végzett áldozatvállalás és az összefogás erejének. Haiti esete azonban a vájt szeműek számára számos további különös tanulsággal is szolgálhat.
Ilyen és ennél nagyobb földrengés már máshol is történt a világon (többek között szinte a szomszédban is). Az azonban nem szokványos hogy az épített infrastruktúra mellett a társadalmi "infrastruktúra" is ilyen mértékben és módon összeomoljon. Haitin a kormányzás romokban hever, a közszolgáltatások alig működnek, a közlekedés szinte lehetetlen, a közbiztonság nulla. És alig van remény, hogy belátható időn belül normalizálódjon a helyzet. Miért
történhetett mindez?
Haitin az elmúlt évtizedekben egy világméretekben is szinte páratlan mértékű ökológiai és társadalmi válság bontakozott ki. Bár az ország történelme dicsőségesen látszott indulni (Haiti volt az első független állam latin-amerikában), ez nagyon hamar diktatúrák, puccsok és megszállások hosszú sorozatába fulladt, megy gyakorlatilag máig tart. Mindeközben óriási társadalmi problémák keletkeztek és tömegek nyomorogtak, illetve nyomorognak máig is.
Eredmény: 2006-ra az országot eredetileg borító dús trópusi erdők több, mint 98%-át letermelték. Az erdőirtások és a mezőgazdasági túlhasználat nyomán felerősödött a talajerózió, és az eredetileg mezőgazdasági művelésre alkalmas talajok ~50%-a mára már megsemmisült. Az áradások és a földcsuszamlások mindennaposak. A pusztítás már az űrből is látszik: az alábbi kép bal oldalán Haiti, a jobb oldalán a Dominikai köztársaság látható.
Az elmúlt évekre nyilvánvalóvá vált, hogy a "természeti tőke" pusztulása Haitin oly mértékű, hogy a környezeti válság kezelése előfeltétele az ország társadalmi-gazdasági talpraállításának. Az alapjában nem környezetvédelmi fókuszú International Crisis Group
például azt emeli ki tavaly áprilisi jelentésének központi üzeneteként, hogy Haiti környezeti problémái olyan időzített bombát jelentenek, amellyel feltétlenül foglalkozni kell, ha az ország meg kívánja őrizni társadalmi és gazdasági stabilitását: "Haiti's environmental destruction is a time bomb that needs urgent attention if the country is to preserve its social and economic stability" (a jelentést beharangozó sajtóanyag első mondata).
Érdemes figyelmesen elolvasni ezt a mondatot még egyszer. Na ez az igazi "én megmondtam előre". Olyat, hogy geológiai törésvonalaknál földrengések lesznek, már régóta jeleznek előre a geofizikusok, több-kevesebb sikerrel. De hogy egy társadalom egy viszonylag súlyos, de mégiscsak egyszeri természeti katasztrófa után ne tudjon
talpraállni -- na ezt megjósolni, az már valami.
És mi a tanulság mindebből?
(1) Haiti esete jól példázza, hogy az emberiség mennyire rá van utalva a természet számos alapvető szolgáltatására, az úgynevezett ökoszisztéma szolgáltatásokra. Olyan szolgáltatásokra, melyeket a hétköznapi életben szinte észre sem veszünk, annyira természetesnek tartjuk őket: mint például a talajképzés és az eróziógátlás, a széndioxid és számos szennyezőanyag megkötése és közömbösítés, a kártevők fékentartása természetes ellenségekkel, a növények megporzása és magterjesztése, vagy a genetikai sokféleség fenntartása. Mindezek csak akkor válnak feltűnővé ha már nincsenek. Ne feledkezzünk meg róluk, különben -- mint azt Haiti lakosai is tették -- magunk alatt vágjuk a fát.
(2) A társadalmi intézményrendszerek leépülése (összeomlása) elkerülhetetlenül együtt jár a természeti környezet válságával. Az alapvető létbizonytalanságban élők nem tudnak (nem is akarnak) foglakozni a javak fenntartható használatával. Túlnépesedett populáció --> túlhasznált környezeti erőforrások --> csökkenő eltartóképesség --> nyomor.
De az igazán szomorú, hogy egy ilyen esetben még a nyomor szülte populációcsökkenés (elvándorlás, humanitárius katasztrófák) sem tudja könnyen egyenesbe hozni a rendszert, mert a csökkent eltartóképességhez képest már egy kisebb populáció is túlságosan nagy lehet. Ez ugyanaz az "ökológiai katasztrófa" forgatókönyv, mely már igen sok virágzó civilizációt eltüntetett a bolygónk felszínéről (Húsvét szigetek, Maják, Mezopotámia, stb).
(3) Mindezek kapcsán nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy Haiti csak az első egy hosszú sorban. Egy olyan társadalomban, ahol évről évre több forrást használunk fel, mint amennyit a bolygónk megtermel, ahol a fenntarthatóság rendszeresen csak másodlagos szempont a "gazdaságosság" mögött, ott ugyanúgy a természeti tőke fokozatos felélése zajlik, mint a közelmúltban a kaotikus kormányzású, gazdaságilag elmaradott, és emiatt a világtól elszigetelt Haitiban. Azok számára, akik az esti tévéműsornál messzebbre tekintenek, már sokasodnak a fenntarthatatlanság jelei, és nyilvánvaló, hogy a jelenlegi társadalmi intézményrendszerünk nem képes érdemben kezelni a közeljövő nagy társadalmi-környezeti kihívásait (pl. éghajlatváltozás, erőforrások kimerülése (peak oil), növekedésfüggőség, stb.) Ezek elégtelen kezelése előbb-utóbb szükségszerűen válságokhoz, konfliktusokhoz vezet. A folyamatok, melyek az említett ősi civilizációk vesztét jelentették, és a világtól viszonylag elzárt kicsiny Haitin is megfigyelhetők, sajnos már nálunk is beindultak. Mint ahogy Haitin is együtt járnak a környezeti / társadalmi / politikai válságok, és egymás hatását erősítve alakítanak ki egy borzalmas csapdahelyzetet, amelyben egyre mélyebbre kerül az ország, úgyanúgy a világ más tájain is újabb terültekre gyűrűzhetnek át az egyes területeken kialkuló problémák. Az így kialakuló lejtőn azután nehéz megállni. És mivel egy ezernyi szállal összekapcsolt globalizált világban élünk, a világ semelyik része nem tud tartósan
kimaradni ezekből a folyamatokból.
Magyarország sem. A klímaváltozás és a peak oil hatásai bennünket sem fognak elkerülni. A társadalmi-politikai válság jelei is sokasodnak: a nyugdíjrendszer inog, az egészségügy finanszírozása fenntarthatatlan, az etnikai konfliktusok eszkalálódnak, a politikai populista demagógiába süllyed.
