2010. március 30., kedd

Reziliencia

Olyan korban élünk itt a Földön, amikor néhány éven(!) belül gyökeres átalakulások fognak beindulni. Komoly a veszély, hogy az emberiség nem fogja tudni irányítani ezeket a változásokat, sőt, amennyire nem készülünk ezekre a változásokra, sajnos az is megeshet, hogy még csak lépést sem tud tartani velük. De hogyan lehet felkészülni valamiféle "váratlan" változásokra? És hogyan lehet egy egész társadalmat felkészíteni ilyesmire? Vajon a természet kínál valamiféle receptet erre?


Az emberiség jelenleg teljes gőzzel azon dolgozik hogy minél tökéletesebben kiaknázza, kimerítse Földünk véges erőforrásait. Ahogy fogynak a tartalékok, úgy csúszik bele civilizációnk mind inkább egy számos tünettel járó, többkomponensű globális válságba. Bármit is hozzon a következő 1-2 évtized, biztosak lehetünk benne, hogy kicsit sem fog hasonlítani az elmúlt 10-20 évre. Ha minden az eddigiekhez hasonlóan menne tovább (azaz pl. évi 3,5%-os növekedéssel számolva), akkor a következő ~20 évben az emberiség több forrást fog elhasználni és több hulladékot kibocsátani, mint amennyit az idők kezdetétől máig élt valamennyi ember valaha is összesen elhasznált és kibocsátott. Ez természetesen már nem következhet be, mert nincsen miből bekövetkezzen. Az erőforrásválsággal (peak oil) elértük a forrásaink határait, az éghajlatváltozással pedig a bioszféra hulladék-befogadóképességének határait kezdtük el feszegetni.

A következő évtizedek tehát a "nagy változások kora" lesz az emberiség számára. Elkerülhetetlenül megváltozik az a külső környezet, melyhez társadalmunk mindennapi tevékenységével alkalmazkodott. Mi kell ahhoz, hogy egy komplex rendszer viszonylag stabil tudjon maradni jelentős külső változások közepette is? Az ökológusok elvileg tudják a választ: ez a tulajdonság a reziliencia. Egy rendszert akkor nevezhetünk reziliensnek, ha a főbb "funkciók" sérülése nélkül képes a külső "sokkok" elviselésére. Rendszer, mint pl. az ökoszisztémák vagy társadalmi rendszerek, illetve funkciók, mint pl. az anyagáramlások fenntartása, struktúrák és az információ megőrzése. A sokkokról már beszéltünk.

Milyen rendszerek tekinthetők reziliensnek és melyek nem? Az ökológia a következő útmutatást adja:
(1) Minél kisebb önállóan is működőképes egységekből áll egy rendszer, annál reziliensebb. Az anyagáramlási ciklusok minél kisebb tér és időskálán alkossanak zárt körfolyamatokat (önellátás képessége, saját hulladékok feldolgozása) A jelenleg tartó éghajlatváltozás vizsgálatának egyik tanulsága az, hogy pl. a nagyobb távolságra vonuló madarak vagy a hosszabb életciklusú fák sérülékenyebbek, mint a kisebb tér- illetve időléptékben gondolkodó társaik.
(2) A generalisták könnyebben túlélik a nagy változásokat, a túlzott specializáció sebezhetővé tesz (nevezhető ez a "több lábon állás" elvének vagy "kockázatmegosztási" elvnek is).
(3) Nagy változások időszakában a komplexitás minimalizálódik (a túlspecializált szereplők/intézmények kiesnek, a lehetséges szerepek és kapcsolati viszonyok száma visszaesik, a felhalmozott információ elvész).

A hosszútávon stabil környezeti viszonyok a komplexitás növekedésének és a specializációnak kedveznek (gondoljunk pl. a trópusi esőerdőkre), ellenben a változó környezet a "több lábon álló" (generalista) szereplőkből álló egyszerűbb közösségeknek kedvez (pl. a jégkorszakok által ide-oda hajtott mérsékeltövi lomboserdők). Az erőforrások bősége szintén a komplexitás kialakulásának kedvez (gondoljunk itt a fényben és vízben gazdag trópusi esőerdőkre, vagy akár a kőolajban tocsogó saját társadalmunkra). A komplexitás és a specializáció jó dolgok: a források hatékonyabb kihasználását teszik lehetővé. Számos vizsgálat azt is kimutatta, hogy a komplexebb, több fajjal és összetettebb fajok közötti kapcsolatrendszerrel rendelkező közösségek stabilabbak, azaz kisebb térbeli és időbeli kilengéseket, ingadozásokat mutatnak, mint az egyszerűbb rendszerek. Ennek a hatékonyságnak és stabilitásnak azonban ára van: a reziliencia elvesztése. Ez egy nagyon nagy ár. Egy összeomló komplex rendszer ugyanis nem egy reziliens rendszerré egyszerűsödik, hanem ezen túlzuhan, és szinte teljesen eltűnik (a helyét pedig valamilyen másik a környezetében már meglévő reziliensebb közösség veszi át, mint ahogyan ezt jelenleg a brazíliai esőerdők cerrado ökoszisztémákra való lecserélődése esetén láthatjuk). A reziliens struktúrák ugyanis nem szükségszerűen részhalmazai a komplex struktúráknak. Mind a kettő hosszú evolúciós fejlődés eredményeképp tud kialakulni különböző környezeti viszonyok között (bőség, stabil környezet: komplexitás, forrásszegényebb, változékonyabb környezet: reziliencia).


És itt jön a lényeg.
Az elmúlt évtizedekben a modern nyugati társadalmak szinte maradéktalanul feláldozták rezilienciájukat a hatékonyság, versenyképesség, méretgazdaságosság, a készletmentes "just in time" megoldások, valamint a globalizáció oltárán. Társadalmunk és ezáltal mindannyiunk élete, életben maradása alapvető függőségbe került több nagy (globális) ellátórendszertől. A rossz hír azonban az, hogy ezek az ellátórendszerek fenntarthatatlanok. Az elvonási tünetek pedig kegyetlenek lesznek.

Sok szó esik manapság a fenntarthatóságról, elsősorban, mint áhított elérendő célról. Ebből logikailag következik az a (többnyire kimondatlan) tény, hogy a jelenlegi rendszer viszont nem tekinthető fenntarthatónak. És ami nem fenntartható, az garantáltan nem fog fennmaradni -- így vagy úgy, de meg fog változni. Ennek ellenére a világ abszolút nem készül semmiféle változásra. Mintha miden a status quo fennmaradásáról szólna. Mindenki erre készül. A rezilencia építésével senki sem foglalkozik, az erőforrások nagy része mindenféle "felesleges" (utólag majd ezt fogjuk gondolni) "fejlesztésre" megy el, melyek a régi csapásvonalat követve inkább csökkentik, mint növelik a társadalmi rezilienciát. Globalizáció, méretgazdaságosság, hatékonyságnövelés, újabb intézményi szintek bevezetése az újabb és újabb válságjelenségek tüneti kezelésére. Őrület.


Ahogy a természetes ökoszisztémáknál sem részhalmaza a reziliens alrendszer a teljes komplex rendszernek, úgy a mai komplex társadalmi-gazdasági rendszer esetén sem. A rezilienciát célzottan kell megteremteni, mert pillanatnyilag nincs jelen, és magától nem jön létre. Ha nem lépünk időben, akkor nem valamilyen békés XIX. századi vagy középkori állapot fog visszatérni, hanem egy sosem látott totális összeomlás feneketlen mélysége felé zuhan az emberiség. A helyünket pedig majd elfoglalja valami.

(Van itt ebben a témában egy nagyon jónak tűnő valódi tudományos igényességgel megírt (sajnos ez mostanában nem magától értetődő) helyzetértékelő jelentés, melyet még én is most olvasok, emésztek. Ha beválik és megihlet, akkor talán még egy-két önálló bejegyzést is kaphat a későbbiekben ezen a blogon -- ha még jut rá idő ebben az összeomlás előtt álló világban...)

Tovább...

  © Blogger templates The Professional Template by Ourblogtemplates.com 2008

Back to TOP