Reziliencia
Olyan korban élünk itt a Földön, amikor néhány éven(!) belül gyökeres átalakulások fognak beindulni. Komoly a veszély, hogy az emberiség nem fogja tudni irányítani ezeket a változásokat, sőt, amennyire nem készülünk ezekre a változásokra, sajnos az is megeshet, hogy még csak lépést sem tud tartani velük. De hogyan lehet felkészülni valamiféle "váratlan" változásokra? És hogyan lehet egy egész társadalmat felkészíteni ilyesmire? Vajon a természet kínál valamiféle receptet erre?
Az emberiség jelenleg teljes gőzzel azon dolgozik hogy minél tökéletesebben kiaknázza, kimerítse Földünk véges erőforrásait. Ahogy fogynak a tartalékok, úgy csúszik bele civilizációnk mind inkább egy számos tünettel járó, többkomponensű globális válságba. Bármit is hozzon a következő 1-2 évtized, biztosak lehetünk benne, hogy kicsit sem fog hasonlítani az elmúlt 10-20 évre. Ha minden az eddigiekhez hasonlóan menne tovább (azaz pl. évi 3,5%-os növekedéssel számolva), akkor a következő ~20 évben az emberiség több forrást fog elhasználni és több hulladékot kibocsátani, mint amennyit az idők kezdetétől máig élt valamennyi ember valaha is összesen elhasznált és kibocsátott. Ez természetesen már nem következhet be, mert nincsen miből bekövetkezzen. Az erőforrásválsággal (peak oil) elértük a forrásaink határait, az éghajlatváltozással pedig a bioszféra hulladék-befogadóképességének határait kezdtük el feszegetni.
A következő évtizedek tehát a "nagy változások kora" lesz az emberiség számára. Elkerülhetetlenül megváltozik az a külső környezet, melyhez társadalmunk mindennapi tevékenységével alkalmazkodott. Mi kell ahhoz, hogy egy komplex rendszer viszonylag stabil tudjon maradni jelentős külső változások közepette is? Az ökológusok elvileg tudják a választ: ez a tulajdonság a reziliencia. Egy rendszert akkor nevezhetünk reziliensnek, ha a főbb "funkciók" sérülése nélkül képes a külső "sokkok" elviselésére. Rendszer, mint pl. az ökoszisztémák vagy társadalmi rendszerek, illetve funkciók, mint pl. az anyagáramlások fenntartása, struktúrák és az információ megőrzése. A sokkokról már beszéltünk.
Milyen rendszerek tekinthetők reziliensnek és melyek nem? Az ökológia a következő útmutatást adja:
(1) Minél kisebb önállóan is működőképes egységekből áll egy rendszer, annál reziliensebb. Az anyagáramlási ciklusok minél kisebb tér és időskálán alkossanak zárt körfolyamatokat (önellátás képessége, saját hulladékok feldolgozása) A jelenleg tartó éghajlatváltozás vizsgálatának egyik tanulsága az, hogy pl. a nagyobb távolságra vonuló madarak vagy a hosszabb életciklusú fák sérülékenyebbek, mint a kisebb tér- illetve időléptékben gondolkodó társaik.
(2) A generalisták könnyebben túlélik a nagy változásokat, a túlzott specializáció sebezhetővé tesz (nevezhető ez a "több lábon állás" elvének vagy "kockázatmegosztási" elvnek is).
(3) Nagy változások időszakában a komplexitás minimalizálódik (a túlspecializált szereplők/intézmények kiesnek, a lehetséges szerepek és kapcsolati viszonyok száma visszaesik, a felhalmozott információ elvész).
A hosszútávon stabil környezeti viszonyok a komplexitás növekedésének és a specializációnak kedveznek (gondoljunk pl. a trópusi esőerdőkre), ellenben a változó környezet a "több lábon álló" (generalista) szereplőkből álló egyszerűbb közösségeknek kedvez (pl. a jégkorszakok által ide-oda hajtott mérsékeltövi lomboserdők). Az erőforrások bősége szintén a komplexitás kialakulásának kedvez (gondoljunk itt a fényben és vízben gazdag trópusi esőerdőkre, vagy akár a kőolajban tocsogó saját társadalmunkra). A komplexitás és a specializáció jó dolgok: a források hatékonyabb kihasználását teszik lehetővé. Számos vizsgálat azt is kimutatta, hogy a komplexebb, több fajjal és összetettebb fajok közötti kapcsolatrendszerrel rendelkező közösségek stabilabbak, azaz kisebb térbeli és időbeli kilengéseket, ingadozásokat mutatnak, mint az egyszerűbb rendszerek. Ennek a hatékonyságnak és stabilitásnak azonban ára van: a reziliencia elvesztése. Ez egy nagyon nagy ár. Egy összeomló komplex rendszer ugyanis nem egy reziliens rendszerré egyszerűsödik, hanem ezen túlzuhan, és szinte teljesen eltűnik (a helyét pedig valamilyen másik a környezetében már meglévő reziliensebb közösség veszi át, mint ahogyan ezt jelenleg a brazíliai esőerdők cerrado ökoszisztémákra való lecserélődése esetén láthatjuk). A reziliens struktúrák ugyanis nem szükségszerűen részhalmazai a komplex struktúráknak. Mind a kettő hosszú evolúciós fejlődés eredményeképp tud kialakulni különböző környezeti viszonyok között (bőség, stabil környezet: komplexitás, forrásszegényebb, változékonyabb környezet: reziliencia).
És itt jön a lényeg.
Az elmúlt évtizedekben a modern nyugati társadalmak szinte maradéktalanul feláldozták rezilienciájukat a hatékonyság, versenyképesség, méretgazdaságosság, a készletmentes "just in time" megoldások, valamint a globalizáció oltárán. Társadalmunk és ezáltal mindannyiunk élete, életben maradása alapvető függőségbe került több nagy (globális) ellátórendszertől. A rossz hír azonban az, hogy ezek az ellátórendszerek fenntarthatatlanok. Az elvonási tünetek pedig kegyetlenek lesznek.
Sok szó esik manapság a fenntarthatóságról, elsősorban, mint áhított elérendő célról. Ebből logikailag következik az a (többnyire kimondatlan) tény, hogy a jelenlegi rendszer viszont nem tekinthető fenntarthatónak. És ami nem fenntartható, az garantáltan nem fog fennmaradni -- így vagy úgy, de meg fog változni. Ennek ellenére a világ abszolút nem készül semmiféle változásra. Mintha miden a status quo fennmaradásáról szólna. Mindenki erre készül. A rezilencia építésével senki sem foglalkozik, az erőforrások nagy része mindenféle "felesleges" (utólag majd ezt fogjuk gondolni) "fejlesztésre" megy el, melyek a régi csapásvonalat követve inkább csökkentik, mint növelik a társadalmi rezilienciát. Globalizáció, méretgazdaságosság, hatékonyságnövelés, újabb intézményi szintek bevezetése az újabb és újabb válságjelenségek tüneti kezelésére. Őrület.
Ahogy a természetes ökoszisztémáknál sem részhalmaza a reziliens alrendszer a teljes komplex rendszernek, úgy a mai komplex társadalmi-gazdasági rendszer esetén sem. A rezilienciát célzottan kell megteremteni, mert pillanatnyilag nincs jelen, és magától nem jön létre. Ha nem lépünk időben, akkor nem valamilyen békés XIX. századi vagy középkori állapot fog visszatérni, hanem egy sosem látott totális összeomlás feneketlen mélysége felé zuhan az emberiség. A helyünket pedig majd elfoglalja valami.
(Van itt ebben a témában egy nagyon jónak tűnő valódi tudományos igényességgel megírt (sajnos ez mostanában nem magától értetődő) helyzetértékelő jelentés, melyet még én is most olvasok, emésztek. Ha beválik és megihlet, akkor talán még egy-két önálló bejegyzést is kaphat a későbbiekben ezen a blogon -- ha még jut rá idő ebben az összeomlás előtt álló világban...)
20 megjegyzés:
Rémképek. Rémképek. Rémes jövőt felvázoló gondolatok. Ön valóban ennyire pesszimista? Vagy csupán az olvasmányai teszik Önt azzá? A kőolajkészletekről ötven éve azt hallom, hogy kimerülnek. Nem merültek ki. Az ismert kőszénkészletek több évszázadra elegendőek, ezekből előállíthatók a kőolajszármazékok is. Lásd a dél-afrikai benzingyárakat. Tehát olajválságról még korai beszélni.
A nem megfelelő hulladékgazdálkodás, a természetes élővilág lehetőségeinek visszaszorítása. Ez a komolyabb probléma, véleményem szerint.
Úgy érzem, kicsit mintha a globalizáció áldásai ellen is beszélne ez a bejegyzés. A kis és egyszerű rendszerek, önfenntartó rendszerek mellett emel szót. Ezek társadalmi szinten mik lennének? Törzsi közösségek? Zárt ciklusú tartományok, országok? Amolyan ókori görög városállamok? Valóban nagy kataklizmának kellene bekövetkeznie, hogy efféle rendszerek váljanak általánossá a mai világban. Az önellátó Albánia kudarca közismert példa lehet.
A sokoldalúság, az alkalmazkodóképesség. A generalisták. A világ változik, a gyors változásokhoz alkalmazkodni kell. A kicsi és zárt rendszerek nem termelik ki a generalistákat, a változásokhoz alkalmazkodni képes egyedeket, közösségeket. A 19. század második harmadának végéig Japán bezárkózott, a saját kis rendszerében élt. Az eredmény? A középkori fejlettségi színvonalat nem tudta meghaladni. Nem tudott alkalmazkodni a változó világhoz. Ekkor a külső kényszer nyitásra kényszerítette őket. Tudatosan és gyorsan kezdtek alkalmazkodni a világhoz. Az eredmények ismertek. A kis, szeparált társadalmi rendszerek bolygója nem lehet képes megbirkózni globális problémákkal!
"Rémképek. Rémképek. Rémes jövőt felvázoló gondolatok. Ön valóban ennyire pesszimista?"
Igen. Bár nem szeretnék az lenni.
"A kőolajkészletekről ötven éve azt hallom, hogy kimerülnek. Nem merültek ki. Az ismert kőszénkészletek több évszázadra elegendőek..."
Ez sajnos még nem bizonyítja hogy elmúlt volna a veszély. A kőszénkészletek ekkora bősége is kérdéses, és hát az sem biztos, hogy akár tengernyi kőszén meg tudná menteni az olajfüggő és éghajlatváltozástól lázas civilizációnkat.
Amúgy nem igazán tudok erre mit mondani. Nemrég még én is így éreztem, és szívem mélyén még most is így szeretnék érezni. Ezzel a mondattal biztos sokaknak nem leszek szimpatikus, de nekem alapjában véve semmi bajom sem lenne a modern nyugati civilizációval. Van szép családom, kellemes és érdekes állásom, szakmai sikereim, gyönyörű helyen lakunk -- szinte irigylésre méltóan szép. Tudatában vagyok, hogy mostani életem / életünk sokkal kényelmesebb és tartalmasabb mint amilyet pár száz évvel ezelőtt elődeink túlnyomó többsége élvezhetett. Élvezem a civilizáció áldásait: a száguldást az autópályán, kirándulásokat távoli hegyvidékeken, a könnyűzenét, a demokráciát, a meleg otthont, és hogy nem kell mindezért mindennap megszakadni a munkától. És én örülök a legkevésbé annak, hogy egyszer vége szakad ennek.
Azon kevés szerencsések egyike vagyok talán, akiknek a munkája (hivatása) és hobbija (spontán érdeklődése) egybeesik: a világ működésének megértése. Tudományos alapossággal. És ahogy megpróbáltam megérteni a bennünket körülvevő komplex rendszerek működését, fokozatosan összeállt egy kép. Az emberiség egy hatalmas hátraarc előtt áll.
És nem örülök neki. De azt is tudom, hogy a valóság nem attól lesz valóság hogy örülünk neki vagy sem.
Ha természet és társadalom törvényei ütköznek, a természeté lesz az utolsó szó. Mindegy hogy az egész világ álmokban ringatja magát, hogy hinni akarunk a fejlődésben, attól az még nem lesz valóság. És ha csak akkor ébredünk rá, akkor fogadjuk el, hogy valami alapjában megváltozott, amikor azt már a tvben is bemondják, akkor már túl késő lesz.
Én éppen ezt szeretném elkerülni. Annál kisebb lesz a pofáraesés a hátraarc pillanatában, minél több ember kezd el felkészülni. Ehhez viszont az kell, hogy a szemek felnyíljanak. Éppen ezért írom ezt a blogot.
Ennyi. Illetve az érdekesebb kérdések még ezután jönnek. Miből is jutottam erre a következtetésre? Ha ez a helyzet akkor mit is lehet, mit is kellene tenni? Tessék kérdezni bátran. Én pedig igyekszem hiteles információt adni (pl. linkek és jövőbeli blogbejegyzések formájában)
Ja és még egy dolog: az hogy mi elmaradott és mi modern relatív. Egy hátraarc során az utolsókból lesznek az elsők. És lehet hogy pár éven belül a ma kudarcnak gondolt szinte önellátó Albánia irigylésre méltó hely lesz.
Üdv:
Bálint
Sajnos én nem igazán örvendhetek hasonló sikereknek, stb. Mindazonáltal nem látom ennyire borúsnak az emberiség jövőjét. Az állandó növekedésbe vetett hit valószínűleg lázálom, és elképzelhető, hogy megtorpan a fejlődés – ha egyáltalán értelmezhető ez társadalmi szinten. Még az is lehet, hogy visszalépések történnek. Ez azonban nem tragédia. A történelem erről szól. Állandó útkeresésről. Ha egy struktúra kimerül, már nem képes megújulni, felemészti a saját erőit, stb., akkor mindig jön egy kisebb-nagyobb összeomlás, amiből új gondolatok, új megoldások születnek – hosszabb távon ez termékenyítő lehet, és egy magasabb szintet hozhat létre. Ugyanakkor én nem hiszem, hogy efféle összeomlással kellene számolnunk a közeli jövőben.
Nos, a televízió élen jár a rémképek festésében. Ha akkor reagálnánk valamire, ha a tévében beszélnek róla, akkor örökké futkározhatnánk. Állandó pánikban élhetnék. Hol valami kisbolygótól rettegnénk, máskor a jégkorszak, a sivatagosodás, vagy a járványok miatt rághatnánk a körmeinket.
Tudom, e diskurzusban nem vagyok mentes a banális megfogalmazásoktól. Mégis, talán jobb lenne mellőzni az olyan gondolatokat, hogy az utolsókból lesznek az elsők. Ez hasonló ahhoz, amikor azt mondjuk, hogy aki másnak vermet ás, maga esik bele. Jó mondás, szép mondás, de a legkevésbé sem igaz. A hátrányos helyzetű emberek, társadalmi csoportok, térségek, országok nem igazán szoktak hirtelen az élvonalba kerülni. Talán hosszú, évszázados távlatokban, történelmi sorsfordulók sokaságán keresztülhaladva van értelme ennek, de néhány évtizedes távlatban gondolkodva nincs. Az Amerikai Egyesült Államok ma a világ élvonalát jelenti, két-, két és fél évszázaddal ezelőtt még igencsak periféria volt. De ugye egy negyed évezredről beszélünk. Kételkedem egy olyan fordulatban, mely nyomán az autarchiába belerokkant, lassan felzárkózó Albánia (esetleg az ezzel ma is kacérkodó KNDK) hirtelen a világ élvonalába kerül majd, miközben a hatalmas anyagi tőkét, épített értéket, műszaki tudást felhalmozó országok valahová a háttérbe süllyednek.
Azt hiszem, ez a téma nagyon is élő és aktuális. Az USA tekintetében azt hiszem ismert tény, hogy ott nagymértékben átálltak az elektronikus szolgáltatásokra, pl net, elektronikus fizetés, stb. Olyannyira, hogy már az ottani Nemzetvédelmi szervek épp ennek a rendszernek a külső támadókkal szembeni sérülékenységére hívják fel a figyelmet. Eszerint az USA nagymértékben ki van téve egy hekkertámadás veszélyének.
Sokan itt "nem hiszik". De ez nem hit kérdése, ugyanerről számos tudományos anyag jelent már meg. Kezdve a Növekedés határaitól még a 70-es években egészen a linkelt dokumentumig.
Ha a tudománnyal szemben már csak a hit áll, akkor már baj van.
Egy komplex rendszer fennmaradása az energiabeviteltől függ. Ha nincs növekvő energiabevitel akkor a rendszer válságba kerül. Ha a bevitt energia elkezd csökkenni akkor pedig garantáltan összeomlik a rendszer. Az időzítésen és az események konkrét folyamatán lehet vitatkozni, a végeredményt a fizika törvényei garantálják.
Ha találunk valami "csoda" energiaforrást az is csupán késlelteti a rendszer összeomlását, véges körülmények között nincs örökös növekedés. A növekedésnek pedig már a megállását sem éli túl a jelenlegi társadalmi/pénzügyi/gazdasági rendszer. Ez persze nem a világvége, legalábbis nem mindenkinek. Valami olyasmi mint a Római Birodalom bukása globális léptékben.
Olvasnivaló (írjátok be a google-ba):
theoildrum
Peak Oil
Joseph Tainter
Energy WatchGroup
Matthew Simmons
Gerard Celente
Energy Bulletin
Azért az, hogy valamiről „tudományos anyag jelenik meg” nem garantálja, hogy jó, igaz, hasznos, stb. Tudományos igényességgel is lehet tévedni, túlozni, felesleges információkat halmozni. Tehát az nem kétségbevonhatatlan indok, hogy valamiről sok tudományos anyag jelent meg.
A hit kérdése. Úgy olvastam, hogy a tudományos kutatás egyik módja, alapja az, hogy hipotézist állítanak fel. Tehát elképzelnek valamit, hisznek valamiben. Majd ezt próbálják bizonyítani, a későbbiekben a bizonyított tényeket hasznosítani. Az elméletekben először igen gyakran csak hisznek. A bizonyítékok és cáfolatok később keletkeznek.
Egyébiránt azzal egyetértek, hogy az energia, anyag, stb. bevitel véges, hiszen bolygónk is véges. Az örökös növekedés igénye hitem szerint is ábránd. Ugyanakkor megismétlem, nem hiszem, hogy e krízis a közeli jövőben bekövetkezik. Még bőven van nyersanyag. Természetesen, ha hosszabb távlatokban gondolkodunk, lehet okunk az aggodalomra.
Róma bukása? A Nyugat-Római Birodalmat a külső és belső erők együttesen döntötték meg, tették tönkre. A betörő barbár népek kevéssé értékelték az elért eredményeket. Saját szokásaik, törvényeik nem voltak kompatibilisek a rómaiakéval. Ha nem lett volna Bizánc, ha nem lett volna az egyház, a görög-római örökség teljesen elveszett volna. A rendszer nem önmagától váltott hátramenetbe. Külső hatások érték. Ha Rómát hozzuk analógiaként fel, akkor a mai világban mi ez a külső hatás? Mi lesz az a külső hatás, mely retrográd folyamatokba taszítja majd társadalmunkat? Az erről alkotott véleményük igazán érdekelne.
"Ugyanakkor megismétlem, nem hiszem, hogy e krízis a közeli jövőben bekövetkezik."
Én sem hittem sokáig. Mára meggyőződtem róla, de ehhez sokat kellett olvasnom, tanulnom, gondolkodnom. Különben ma sem hinném. Ki hinné?
Van egy pár dolog, ami hétköznapi laikus fejjel gondolkodvam meglepő, pedig igaz. És vannak dolgok amiket zsigerből általános törvénynek vélünk, pedig nem igazak. Ilyen például ez az "alma nem esik messze a fájától" dolog. Ez a hétköznapi életben, egyszerű rendszerekben általában teljesül. És komplex rendszerekben is teljesül általában, de nem mindig. Erről a "nem mindig"-ről hajlamosak vagyunk elfeledkezni és ez okozza most a problémát.
Lehet h egy következő posztban majd alaposabban is kivesézem a katasztrofális átalakulások témáját, van itt is mit tanulni a természettől. Most még csak annyit erről, hogy egy ilyen átalakulás bármikor is jön, váratlan lesz. Soha nem lesz fokozatos, könnyű vagy magától értetődő. 20 év múlva sem. És 50 év múlva sem (max nekünk lenne ez könnyebb, mert akkor már, ugye, ez nem a mi dolgunk).
És ha valaki józanul gondolkodik, akkor ha csak egy kicsi esélye is van egy ilyen drámai dolognak, akkor foglalkozni kell vele. Lehet hogy az esély kicsi(nek tűnik), de a következmények nagyon nagyok. És így foglalkozni kell vele. Informálódni kell. És készülni kell rá. Ezért koptatom én is a billentyűket, hogy minél többen készüljenek rá. Csak így van esélyünk, ha sokan vagyunk. Ha egész közösségek készülnek. Különben elnyel a változás.
Nagyon ajánlom a témával kapcsolatban a Crash Course utolsó részét:
http://www.chrismartenson.com/crashcourse/chapter-20-what-should-i-do
(persze az összes előbbi részét is nagyon ajánlom.)
Bálint
Kedves Bálint,
köszönöm ezt az írást, mert több olyan mondat és összefüggés van benne, amikkel pontosan így értek egyet magam is hosszú szakmai gondolkodás után, és mert pontosan tudom, h. a "zöld" szakmai körökben is még kisebbségi gondolatok ezek... Most külön tanulmányka írása nélkül jegyzem ezt meg, de hivatkozom hasonló szándékú honlapomra (www.baloghpeter.eoldal.hu). Kiemelném azt a gondolatot, h. az élethez új struktúra kell(ene), ez a mostani rendszerszerűen ellentétes a fenntarthatósággal, (a Természet törvényével:-). A reziliencia magyarázatához javaslom a pufferhatást megemlíteni, mely az összeomlás megértésében is segít: ha egy pufferolt rendszeren már látszik, h. baja van, akkor már túl van a billenési ponton.. (Itt persze a "látszást" zavarja a rendszer jól kiépített "információs" mechanizmusa - ahogy utalsz is, erre is.) Viszont példaként Albánia és Korea helyett utalnék az olajtól elzárt Kubára, elérhetőek ilyen értelmű feldolgozásai; és/de megjegyzem, h. a gazdagság nem kizáró ok, sztem pl. Bajorország hamarabb megáll globális erőforrás-szivattyú leállása után, mint pl. a mi (egykori) országunk, mert az önfenntartó szerkezetei és az önérdekű gondolata jóval egész(séges)ebben vannak meg.
Köszönöm továbbá a kételkedő névtelen kulturáltságát (már ez is ritka öröm).
További jó éjszakát kívánok,
üdv., BP. geográfus /gazdálkodó
Kedves Péter!
(Nagykörű, ugye? Tiszadobról /MÉTA VTT/ emlékszem rád...) Nagyon örülök soraidnak, belenéztem a blogodba is, színvonalas és érdekes. Most éppen borzasztó időhiánnyal küzdök, de amint lesz időm mindenképpen tervezem továbbvinni az itt megkezdett gondolatokat. A pufferhatások, illetve a kapcitás átlépése valóban fontos billenőpont lehet sok rendszer esetében.
Nemcsak nagyon fontos dolgok ezek, hanem még érdekesek is. Intellektuális kaland és kihívás is megérteni az összefüggéseket. Nem értem miért élnek, gondolkodnak, viselkednek mégis zombiként az emberek...
Üdv:
czb
A Római Birodalom pontosan attól bukott meg mint amitől minden ilyen rendszer megbukott: elérte a korlátait.
NEM a külső hatások voltak az okok. Ugyanis negatív külső hatások kezdettől fogva jelentkeztek és ezeket a Birodalom mégis sikeresen kezelte.
A Római Birodalom számára a hódítások növekedése volt a kulcs, ez volt a növekedés motorja. Amikor a korabeli logisztikai képességek határára érkeztek, akkor megállt a növekedés és megindult a hanyatlás.
Ld. Joseph Tainter: Collapse of Complex Societies
Egy komplex rendszer fő feladata a probléma megoldás. Viszont a problémákat csak a komplexitás növelésével lehet megoldani, ami energiatöbbletet igényel. Az új megoldások előnye az időben előrehaladva csökken (először a könnyű, nagy hozamú megoldásokat alkalmazzuk): diminishing returns.
A bukás mindig a csúcsról következik be. Az olajtermelés (crude oil) 2005 óta enyhe csökkenésben van a magas árak ellenére.
Tisztelt Rémképek!
A világ nem képes megbirkózni a problémákkal! Ez az alapja az egésznek. A szeparált társadalmak, közösségek csupán következmény lesz. A kataklizma pedig jön.
Véleményem szerint a leírtaknál is nagyobb és összetettebb a probléma, illetve problémák várnak ránk. Sok oldalról támadnak ezek a gondok: éghajlatváltozás, energiahordozók, ásványi anyagok kimerülése, a természet változása, vallási és etnikai problémák, túlnépesedés, a népesség szellemi és mentális hanyatlása, gazdasági, adósság problémák, stb. Az olajkészletek kimerülése nem csak azért probléma, mert nem lesz üzemanyag. Az egész mezőgazdaság a kőolajra épül ... Ezen gondolkozott már? Csak, hogy néhányat említsünk, bővebb kifejtés nélkül.
Én egy pár éve készülök erre a változásra. 2 éve még 10-20 évre tettem az eljövetelét. Ma 5-10-et mondok. A „túlélés” egyre nehezebb lesz, mert nem jó a szabályzó rendszer, és a vidék sem a régi már. Kihaltak az öregek, akik még ismerték a régi módszereket, praktikákat, nincsenek állatok – pl. tehén, bika, ló – a falvakban, stb. Az okokat hosszan lehetne sorolni.
Arra kérem csupán, abba gondoljon bele mi lenne, ha egy hétig nem lenne áram abban a városban ahol Ön lakik. Mennyi víz, élelmiszer, gyógyszer található a kamrája mélyén? És a többi embernek? Ez mennyi időre elég? Ha elfogyott mi lesz?
Szerencsére egyre többen vagyunk, akik készülünk. Szépen lassan alakulnak ki - egyenlőre elszigetelten - azok a közösségek, amelyek esetleg a túlélés alapjai lehetnek egyszer. Sokan bolondnak tartanak minket. Talán Ön is. Már nem zavar. A néha butuska ellenérvek sem zavarnak. A múltkor valaki azzal érvelt, hogy a világ majd alkalmazkodik, hiszen folyamatosan fejlődik. Nézzem meg 10 éve még senki nem gondolta, hogy USA elnöke néger lesz. Jó kis érv ... A vidéki ember, ha elmondom az elméletemet nem nevet. Tízből kilenc tudja miről beszélek, és ezen már ő is gondolkozott ... Vajon miért?
Három tanácsom lenne az Ön számára, hogy érzékelje jó szándékom. Olvasson többet. Vegyen egy tanyát, legalább két hektár területtel, szigorúan Körmendtől nyugatra. Ha megvette illeszkedjen be a közösségbe, és próbálja – szépen lassan – felkészíteni őket.
A gyerekeinek így talán – hangsúlyozom talán – lesz esélye egy keményebb életre. Így legalább az esélyt megadja nekik...
Üdvözlettel
Egy bolond a sok közül.
Kedves Balint,
Nagyon jo cikket irtal. En is ugyanebben a cipoben jarok, hogy a par evvel ezelotti elkepzeleseim az olaj alapu gazdasagrol teljesen osszeomlottak. Eloszor rajottem, hogy nem nagyon tesz boldogga a rendszer es meg ha mukodne is tovabb, akkor sem tenne boldogabba. Az allando verseny, a sosem elegendo penz, a hitelek, a kamatok csak depresszioba sodornak. Kesobb rajottem a boldogsagot sokkal inkabb meg lehet talalni a termeszetben penz nelkul. Egy hang, egy kep, egy noveny, egy allat, vagy a napfeny csillanasa a vizen sokkal tobb boldogsagot okoz mint az eppen legmodernebb iKutyu megvasarlasa es a hibainak analizalasa (majd kesobb a hitel visszafizetese). Ugyanigy az emberek akiknek szinten tobbet jelent a termeszet a penznel, azok is sokkal baratsagosabbak mint a penzhajhaszok. Ezek az emberek segitenek a masikon es nem eltapossak azt.
A globalizacio annyit emlegetett hasznos hatasairol is ugy gondolom szivesen lemondanek. Sokan azt mondjak, mennyire jo a globalizacio, mert igy mindent a leghatekonyabban tudunk megtermelni es megszerezni. Csak a problema ott jon, hogy ezek a hatekonysagi szamok altalaban penzbeli profit-ban jelentkeznek es az egyenletbol nagyon sok reszt kihagynak. Az olajat a megszerzesi ar + valami haszon aron aruljak azt nem felfogva, hogy ahhoz, hogy az az olaj letrejojjon, a termeszetnek millio evek munkajara volt szuksege. Azt sem szamoljak bele legtobbszor a hatekonysagi szamokba, hogy a sok szallitassal, csomagolassal, mennyi szemetet gyartunk, ami vegul a kornyezetbe kerul es szennyezi a kornyezetet, atalakitja a meglevo elettereket, kipusztitja novenyeket es allatokat. Sokan most meg nem latjak, de ez a gondolkodasmod nem tesz kulonbseget a noveny, az allat, es az ember kozott. Ezek az emberek nem latjak azt, hogy ugyanigy az ember is ki fog halni ha a nyugati tarsadalmak es a globalizacio igy folyatjak.
Azt ugyanugy nem veszik bele a szamitasokba a kapitalista globalis szabad piac resztvevoi, hogy mennyi egeszsegi kart okoznak az emberisegnek es szinten nem veszik figyelembe, hogy a Fold minden kis zuga kulonbozo es az egesz bolygot nem lehet ugyanarra a kepre sztenderdizalni. Mivel a fejlett kapitalista vilag polgarainak nagy resze mar le lett butitva annyira es el lett szakitva a termeszettol annyira, hogy azt hiszi a TV es a gyorsetterem jelenti a boldogsagot, igy kepes elfogadni azt, hogy az egesz vilagot meg kell teriteni, mennyire jo lesz mindenkinek, ha ok is ugyanezt megtehetik. Aztan mennek haboruzni es nyitjak a McHanyat ettermeiket vilagszerte.
Arrol meg nem is beszelnek tul sokat hogy ennek a nagy globalizacionak csak azt a hatasat erzem, hogy a minoseg eltunik mindenbol. Egyre tobb olyan dologgal talalkozok ami mar eleve szemetkent kerul ki a gyarbol es az embereknek termeszetes az ha mindent le kell cserelni 1-2 even belul. Be lett magyarazva nekik az, hogy ez a fejlodes resze,
Ha csak az elelemre gondolok. Az USA-ban az elelmezes hatalmas resze 1-2 nagyvallalat kezeben van. Ez abbol is latszik, hogy ha egy termekben korokozokat talalnak, az egesz orszagbol visszhivjak az osszes termeket. Igy legutobb tobb millio karton tojast hivtak vissza a boltokbol amikor az egyik termelonel szalmonellas tojast talaltak. Elotte ugyanez volt a tortenet a spenottal. Ez azt mutatja, hogy ha problema van a rendszerrel, az ahelyett, hogy lokalizalna a problemat es megszuntetne, ahelyett osszeomlik es mukodeskeptelenne valik. Ezert latom azt, hogy a kulcs a kis kozossegekben rejlik.
Az ok amiert elkezdtem ezt a megjegyzest irni az az volt, hogy a pesszimizmus csak nezopont kerdese. Ugy erzem ezt az oriasi szart amiben az emberiseg van, ezt ugy is fel lehet fogni mint egy hatalmas lehetoseg egy teljesen uj elet letrehozasara. Ha mukodik, akkor szerintem sokkal boldogabb eletet fog tudni elni az emberiseg. Ha nem akkor meg jon majd valami mas faj aki atveszi a szerepet.
A Folod rendben van. A Fold vissza fog allni egyensulyba. A Fold latott mar ennel sokkal rosszabbat. Itt nem a Fold problemajarol es megmenteserol kell beszelni hanem az emberisergol.
Nekem csak annyi kérdésem lenne, hogy szerintetek létezik, hogy az ember belátja egyszer önnön tévedését?
Jelen civilizációnk arra épül, hogy minden az emberért létezik, pedig ez egyszerűen hazugság, sőt egy olyan káros emberi kitalálmány, amely képes megindokolni és ezzel elfogadhatóvá tenni minden pusztításunkat, a szeméthegyeket és minden más életellenes cselekedetünket.
Ameddig ennek a látásmódnak a megváltozása nem történik meg széleskörűen, addig csupán egyetlen dolog tudja kibillenteni az elszabadult vonatot a pályájáról, mégpedig egy globális kataklizma.
Elképzelhető, hogy jobban járnánk egy hamarabb bekövetkező, de hatásaiban kisebb méretű összeomlással, mint egy végsőkig túlfeszített helyzetben bekövetkező totális krízissel.
Előbbi esetben van esély a gyógyulásra, utóbbiban viszont ismét a mikrobák és a baktériumok vehetik át a csúcséletforma szerepét.
Van egy másik problémám is. Amennyiben az ember most azonnal nekiáll a saját szintjén kisközösségek alapjait lerakni, megpróbálkozik a fenntartható gazdálkodással, mi fogja megmenteni az esetlegesen bekövetkező összeomlás káros hatásaitól? Legyenek ezek enyhék vagy drasztikusak, nagyjából mindegy. Szerintem amíg nem sikerül a végtelen növekedés ábrándját végképp szétzúzni, továbbá a birtoklási kényszert visszaszorítani, addig az emberiség nem fog más utat választani. Ahogy az előbbiekben írtam, kétlem, hogy ez önként bekövetkezne. Ebben az esetben viszont az Isten irgalmazzon nekünk...
Gergő, Almaleves,
tökéletesen egyetértek az általatok felvetett problémákkal és kérdésekkel. A válaszokat pedig én sem tudom. Pedig szeretném tudni.
Itt valóban nem a Föld problémájáról, a Föld megmentéséről van szó, hanem az emberéről. Lehetséges-e társadalmi szinten a tévedések belátása és a koordinált akció? Bár szeretném hinni hogy igen, de nagyon tartok tőle hogy nem. Attól tartok, hogy ezek a tévedések valahol mélyen egyfajta fizikai/ökológiai szükségszerűséget testesítenek meg. Ahogy az erjedő borban az élesztő sem képes a saját rendszerén kivülre tekinteni és közösségileg optimalizálni, úgy az ember sem. Mindkettőnél megvannak mind a környezet felfogásának és befolyásolóképességének a határai, még ha az embernél sokkal tágabbak is ezek a határok. És ahol elérjük ezeket a határokat, ott a fizika ha úgy tetszik kegyetlen, külső törvényei veszik át az uralmat.
Mindezeket elmondtam, de igazából én sem tudom a választ.
Uff,
Bálint
Kedves Bálint!
A legjobban az zavar, hogy szerintem is így van. Olyanok vagyunk, mint az a csillagász, aki észrevette, hogy pár nap múlva a nap elnyeli a földet és tudja, hogy semmit nem tehet.
Talán érdemesebb lenne belevetni magunkat az élvezetek tengerébe. :)
Sokan hiszik azt, hogy a cikkben felvázolt jövő nem jön el, csak azért mert eddig még nem következett be. Ennek alapját az adja, hogy a tudósok az 1970-es, 1980-as évekre tették annak az idejét, hogy az emberiség többet fogyaszt és szennyez, mint amennyit a föld termel és feldolgoz. "Lám eltelt 30-40 év és még mindig megy minden, a régi módon élünk, miközben folyamatosan egyre többet termelünk és fogyasztunk!"
Ez valóban jól hangzik és még igaz is. Az önálló gondolkodásra képtelenek ezzel eredményesen félre vezethetők és azoknak akik nem akarják látni a valóságot egy jó "érvet" ad a kezébe. A gondolat menet látszólagos hibátlanságán a lyuk ott van, hogy egy föld méretű rendszer nagy tehetetlenségű. Ennek eredményeként hosszú ideig lehet túlterhelni a rendszert, a késve induló összeomlás is hosszú ideig tart és az összeomlás az elején szinte észrevehetetlen.
A kérdés tehát mindössze az lehet, hogy elindult-e az összeomlás, vagy sem. Ha belátjuk, hogy az összeomlás megkezdődött, akkor kérdések sora adódik:
- Milyen következményekkel jár?
- Mennyire lesz súlyos?
- Mennyi idő alatt következik be?
- Visszafordítható-e?
- Ha visszafordítható akkor milyen áron?
- stb.
Aki idáig nem tud, vagy nem akar eljutni, az ezt az oldalt ne olvassa tovább, hiszen nem fogadja el az alapvetését. Nem cél senkire sem ráerőltetni a szomorú jövő képét, de ettől még az létezik és több annak a túlélési esélye, aki tudatosan készül rá, lehetőségein belül.
Tehát javasolom, hogy a honlap ne foglalkozzon az alapvetés bizonygatásával, mert arról már rengeteg olvasni való áll rendelkezésre, kellően alátámasztva! Aki nem hiszi járjon utána és ha eljutott az alapvetés elfogadásáig, akkor térjen vissza!
Nem régóta olvasgatok ebben a témában, de valóban figyelemreméltóan szarnak tűnik a helyzet.
Gondolatkísérletképpen gondoljuk végig hogy mi történik egy kis közösséggel ha az éhező városi tömeg vagy a vidéken jelenlévő nem gazdálkodó kisebbség nekilát és elkezd ehető dolgokat keresni.
Ezt látom a legnagyobb problémának, mert sajnos az egyes ember is a túlélésre törekszik, és egy szinten túl bármi áron.
Maga az élelmiszer termelés problematikája ott akad meg, hogy egyszerűen nem tudsz túlerővel szemben életben maradni.
A kis közösség önvédelem szempontból jobb, de jobban szem elé is kerül azaz ahogy növekszik a mérete úgy egyre nagyobb tömegnek lesz kívánatos az ott lévő "gazdagság".
Az egész azon is múlik hogy mennyire lesz hirtelen az összeomlás, ha csak egyre drágábbá válik a kaja és csak rétegek pusztulnak éhen sorban apránként az más mintha egyszerre senkinek sincs a boltban semmi.
A "rablólovagok" (akik alatt a harcképes termelni nem tudó/akaró népességet értem) megjelenése a rendfenntartó erők megszűnésével együtt szükségszerűen megtörténik.
Kérdés a hatótávjuk (autó híján), de gyalogosan is lehet napi 30-40km-t haladni, vagy a levadászott ház javait felélve továbbhaladva carpe diem stílusban.
Az érdekes az hogy ugye a specializált védelmi erők tagjai lehetnek tipikusan ilyen irányba próbálkozó túlélők (fegyverük van, használni is tudják, stb)
Sziasztok!
Most olvastam el két könyvet hasonló témában. Ismeritek?
Daniel Quinn- Izmael és B története
Igen. Ez két alapmű.
Én is mindenkinek nagyon ajánlom.
Bálint
Valóban fontos és elkerülhetetlen kérdések ezek. akik még mindig hinni akarnak ezen műveltség folytatásában, ajánlom tanulmányozni a történelmet. Nem ez lesz az első eset, amikor erősnek és fejlettnek tűnőtársadalom/társadalmak tűntek el.
Róma, Maják, a mükénéi civilizáció, az Indus műveltség, Anatólia kőkori városai és sorolhatnánk.
Valódi veszély, ahogy azt a történelem bizonyítja is, hogy megkezdődik a szabad rablás, az ököl-jog.
Sok-sok kérdés, mi megoldásra vár. az egyetlen helyes válasz szerintem a félelmekre, hogy minél nagyobb egységben és szervezettségben kell megélni a rendszer összeroskadását.
Most ennyit, de még lenne pár gondolatom, csak kicsit késő van ma, amikor írom ezt. Minden jót, mindenkinek!
Megjegyzés küldése